Újdonságok a PKE-n

A Közgazdaságtudományi Kart érintő újdonságokról is ír Tóth Gábor a Reggeli Újságban július 16-án megjelent cikkében. Az alábbiakban ebből olvashatók részletek.

A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora, János Szabolcs, illetve a közgazdaságtudományi kar dékánja, Pajzos Csaba tartott tegnap sajtótájékoztatót az egyetemet érintő több témában.

...

A PKE két szakon most első ízben indított útjára államvizsgázókat. A bank és pénzügy szak végzősei várhatóan szeptember elején tesznek diplomavizsgát a Nagyváradi Egyetem bizottsága előtt

...

Pajzos Csaba számolt be a közgazdaságtudományi kart érintő néhány újdonságról. A bank és pénzügyek szakon büszkék arra, hogy megvan az első végzős évfolyamuk, ezzel együtt biztatják a most felvételizőket, akik három év múlva immár a PKE-n államvizsgázhatnak majd.

A közgazdaságtudományi kar oktatóinak száma az elmúlt három évben megduplázódott, Debrecenből jelenleg öt minősített oktató (professzorok, docensek) is tanít a PKE-n. A kar törekszik arra is, hogy minél jobb feltételeket biztosítson a szakmai gyakorlatra, egy nemzetközileg is elismert finn modell alapján (Team Academy) a gazdasági életben vállalkozók számára elengedhetetlen csapatfejlesztést oktatnak. Idén egy új szak is akkreditálásra került a karon, az idegenforgalmi gazdálkodás, mely a turizmus és vendéglátóiparra koncentrálja képzéseit, szintén számos debreceni, de bukaresti előadótanárral is.

A fent említett alapítvány mintegy 30 ezer eurós támogatásával fejleszteni kívánják a Fényes Elek Szakkollégium működését, valamint a turizmus és vendéglátói szak egy gyakorlati laborjának mihamarabbi létrehozására is törekednek.

Megtudtuk még Pajzos Csaba dékántól, hogy hétfőn az Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel közösen a PKE létrehozott egy bizottságot, mely arra törekszik, hogy a régióban minél több céggel, vállalattal együttműködve még az egyetemi képzés ideje alatt hathatós lehetőséget biztosítson a közgazdasági orientáltságú hallgatóknak minél több gyakorlati szakmai tapasztalat megszerzésére.

A legutolsó témapontban az is kiderült, hogy a debreceni egyetem eddig Nagyváradra kihelyezett agrártudományi képzése az idén ősszel nagy valószínűséggel megkapja az akkreditációt, s így 2016-tól a PKE önálló szakaként működhet majd.

Tóth Gábor, Reggeli Újság