Hírek

Erasmus+ mobilitási program

Erasmus+ mobilitási program

Az Erasmus+ mobilitási program keretén belül, 2014. december 9-12 között egyetemünkre látogatott dr. Szalai Ibolya,a budapesti Edutus Főiskola adjunktusa és fogyasztói magatartás témakörben előadást tartott "Laterális innovátorok" címmel.

9 éve

Szilágyi Ferenc előadása a Miskolci Egyetemen

Szilágyi Ferenc előadása a Miskolci Egyetemen

2014 decemberében került sor dr. Szilágyi Ferenc látogatására a Miskolci Egyetemen, az Erasmus program támogatásával.

9 éve

HATÁRON ÁTNYÚLÓ PROGRAM FIATALOKNAK

HATÁRON ÁTNYÚLÓ PROGRAM FIATALOKNAK

Segítünk felkészülni a következő időszak fiatal vállalkozókat segítő pályázati lehetőségeire minden határmenti régióban élő fiatalnak a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) ingyenes programjában.

9 éve

Új fejezet a nemzeti értékmentésben

Új fejezet a nemzeti értékmentésben

Szakáli István Lóránd, a Gazdálkodási és menedzsment tanszék oktatója nyilatkozott a Magyar Hírlapnak.

9 éve

Szilágyi Ferenc előadása a Nemzeti Kiválóság Program miskolci konferenciáján

Szilágyi Ferenc előadása a Nemzeti Kiválóság Program miskolci konferenciáján

2014 november 27.-én rendezték meg a Nemzeti Kiválóság Program és a Miskolci Egyetem közös szervezésében a "Kutatás és innováció a bölcsész- és társadalomtudományokban" című tudományos konferenciát.

9 éve

CIPŐSDOBOZNYI SZERETET

CIPŐSDOBOZNYI SZERETET

Tedd szebbé egy rászoruló gyerek karácsonyát!

Adományaidat, felajánlásodat leadhatod a PKED vagy az Arany János Kollégium irodájában, december 2-13. között.

9 éve

Turisztikai szeminárium a várban

Turisztikai szeminárium a várban

Rendhagyó turisztikai szemináriumon vettek részt a Közgazdaságtudományi Kar hallgatói, melyre a Nagyvárad felújítás alatt álló középkori várában került sor.

9 éve

Interdiszciplinaritás a régiókutatásban

Interdiszciplinaritás a régiókutatásban

Ötödik alkalommal került megrendezésre a fiatal kutatók régiókutatási konferenciájára a Hajdú-Bihari Levéltár szervezésében.

9 éve

Erasmus Online Open Doors

Erasmus Online Open Doors

9 éve

TUCC Maraton

TUCC Maraton

A Partiumi Keresztény Egyetem idén is megszervezi a TUCC Maratont

Időpont: 2014. december 4., 16 óra

Helyszín: díszterem

9 éve

Kánya Hajnalka előadása a Dunaújvárosi Főiskolán megrendezett „Social Sciences Conference” tudományos konferencián

Kánya Hajnalka előadása a Dunaújvárosi Főiskolán megrendezett „Social Sciences Conference” tudományos konferencián

A Dunaújvárosi Főiskola a 2014. november 10-14. között megrendezett Tudományos Hét alkalmával konferenciasorozat keretében látta vendégül stratégiai partnereinek, a tudományos és üzleti élet különböző szakterületeinek képviselőit, akik az egy hetes program keretében mutatták be egyéni vagy együttműködésben elért eredményeiket és jövőbeni terveiket.

9 éve

Ülésezett a MÁÉRT Oktatási és Kulturális Szakbizottsága

Ülésezett a MÁÉRT Oktatási és Kulturális Szakbizottsága

2014. november 5-én tartotta idei ülését a Magyar Állandó Értekezlet Oktatási és Kulturális Szakbizottsága, Budapesten a Nemzeti Erőforrások Minisztériumában. Egyetemünket az eseményen Dr. Szilágyi Ferenc, a Gazdálkodási és menedzsment tanszék docense képviselte.

9 éve

Kánya Hajnalka előadása a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán, Sopronban megrendezett nemzetközi tudományos konferencián

Kánya Hajnalka előadása a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán, Sopronban megrendezett nemzetközi tudományos konferencián

A Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából 2014. november 12-én „MACRO-ECONOMIC DECISIONS – NETWORK SYNERGIES” elnevezéssel nemzetközi tudományos konferenciát szervezett.

9 éve

Gyakornoki program az OTP Bank Romániánál

Gyakornoki program az OTP Bank Romániánál

Egyetemista, főiskolás vagy?
Érdekel a pénzügyi és a banki világ?
Barátságos, nyitott, pozitív gondolkodású vagy és szeretnéd megtanulni, hogyan kommunikálj, és hogyan teremts kapcsolatot az ügyfelekkel?

Szerezz tapasztalatot az OTP Bank gyakornoki programjában!

9 éve

Pályázati felhívás: LAM egyetemi ösztöndíj

Pályázati felhívás: LAM egyetemi ösztöndíj

A LAM Alapítvány és a LAM Mikrohitel Részvénytársaság által évente felajánlott 1-1 szakmai ösztöndíj egyetemi hallgatók számára, a megadott szakterületen.

9 éve

Üzleti tervek versenye

Üzleti tervek versenye

A sepsiszentgyörgyi Junior Business Club idén is megszervezi az Üzleti Tervek Versenyét. A verseny célja, hogy mindannyian megtanuljunk hiteles üzleti tervet készíteni, illetve segítséget nyújtsunk azoknak a fiataloknak, akik a cégindítás küszöbén állnak, esetleg befektetőt/hitelezőt keresnek vállalkozásuk indításához.

9 éve

Hackathon-in-a-box üzleti ötletverseny

Hackathon-in-a-box üzleti ötletverseny

A 2014 november 21-22.-én tartandó Hackathon-in-a-box üzleti ötletverseny innovatív, kreatív és üzletileg megvalósítható ötletekkel rendelkező fiatalok jelentkezését várja egy két napos megmérettetésre. Mentorcsapatunk felkészíti a versenyzőket arra, hogy ötleteiket csapatban dolgozzák ki, elsajátítsák az üzleti gondolkodás alapjait és lefektessék egy sikeres startup alapköveit.

9 éve

IDŐGAZDÁLKODÁS EGYETEMISTÁKNAK

IDŐGAZDÁLKODÁS EGYETEMISTÁKNAK

Minden óra, amit időgazdálkodásra fordítasz, órák ezreit eredményezi hosszútávon!

…bárcsak lenne még egy napom, akkor rendesen fel tudnék készülni a vizsgára!

…bárcsak reggelente úgy tudnék felkelni, hogy teli vagyok energiával!

…bárcsak kevesebb időt kellene tanulással töltenem, és többet lehetnék a barátaimmal!

…bárcsak ne 24, hanem 36 órából állna egy nap!

9 éve

Dr. Szilágyi Ferenc előadása hazai nemzetközi konferencián

Dr. Szilágyi Ferenc előadása hazai nemzetközi konferencián

Dr. Szilágyi Ferenc, a Gazdálkodási és menedzsment tanszék docense tartott előadást a Marosvásárhelyen rendezett "Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselet asztalán" című nemzetközi konferencián.

9 éve

Könyvbemutató

Könyvbemutató

„Hegedüs Sándor, a százkezű politikus”

9 éve

12345