Közgazdasági Beszélgetések a Partiumon

A Partiumi Keresztény Egyetem Gazdálkodási és Menedzsment Tanszékének szervezésében 2011 december 9-én pénteken 13.30-tól a PKE Bolyai termében (Primariei u. 27 szám) folytatjuk a Közgazdasági Beszélgetések a Partiumon c. rendezvénysorozatunkat. Vendégünk: Lóránt Károly makroközgazdász (Budapest)

A vitaindító előadás címe: Beszéljünk nyíltan és közérthetően a pénzügyi-gazdasági válságról!

Néhány mondat az előadóról:

Lóránt Károly (1942) mérnök-közgazdász, aki elsősorban makroközgazdásznak vallja magát. Hosszú éveken át dolgozott az Országos Tervhivatalban, majd pedig az ECOSTAT-nál, ahol a magyar és világgazdaságra vonatkozó távlati elemzés és tervezés volt a szakterülete. Ezt követően szakértőként tevékenykedett az Európai Parlament mellett, ahol is elsősorban alternatív közgazdászként tartották számon, mivel másokkal együtt azt a kérdést vizsgálták, hogy milyen a jelenlegitől eltérő gazdaságpolitikai út vihetné sikerre az Uniót. Látva az EU gazdaságának jelenlegi állapotát, beláthatjuk, hogy jogos volt a kérdésföltevés és talán még ahhoz sincs késő, hogy megtörténjen az EU szintjén is a gazdaságpolitikai irányváltás.

Szakmai felkészültsége, hazai és nemzetközi tapasztalatai feljogosítják az előadót arra, hogy sajátos és őszinte véleményt fogalmazzon meg az immáron állandósulni látszó európai pénzügyi-gazdasági válságról, aminek hatásai sajnos sem Magyarországot, sem Romániát nem kerülik el. Véleményt fogalmaz meg Görögország, Olaszország kilábalási esélyeiről, a bankok, a hitelminősítők vagy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerepéről és felelősségéről. Lóránt Károly gyakori vendége a magyarországi gazdaságelemző televíziós és rádiós műsoroknak, illetve rendszeresen ír és publikál a Magyar Nemzet napilapban.

Házigazda: Szakáli István Loránd egyetemi adjunktus